Ahogy arról már korábban több posztban szó volt, a koronavírus-járvány teljesen felborította a mindennapi életet, a gazdasági helyzetet, ezáltal az adózási forgatókönyveket. Egyelőre novemberben az egyre aggasztóbb adatok alapján nem látni a járvány kifutását. Így a kilábalás pontos végét sem. De van több olyan intézkedés, amely a működő cégeknek segítséget adhat ahhoz, hogy visszatérjenek a normális kerékvágásba és megjöjjön a beruházási kedvük. 

Itt érdemes kitérni arra, hogy a magyarországi beruházások az idén mínuszba kerültek. Az első negyedévben még csak 1,3 százalékos volt az éves visszaesést. A második negyedévben – az első járványhullám miatti sokk eredményeként – pedig közel 10 százalékkal maradtak el az előző évitől. Hosszú trend tört meg ezzel, hiszen legutóbb 2016-ban volt olyan negyedév, amikor negatív volt az eredmény. 

Visszatérve a mára. Az állam muníciót kínál arra, hogy a pandémia miatt mélypontra süllyedő beruházások meginduljanak, hozzányúlt a fejlesztési tartalékot érintő szabályokhoz. Ennek értelmében jövő évtől a teljes bruttó eredménynek megfelelő összegben lehet fejlesztési tartalékot képezni egy-egy beruházásra. Ezzel a korábbi 10 milliárd forintos korlátnak int búcsút a szabályozás. 

Ez egy beruházásösztönző lépés, de a Klein Consulting Könyvelőiroda Kft. szakértői szerint ennél jóval több kell. Egy hosszú távon jövedelmező fejlesztésről való döntéshez, annak előkészületeihez, majd a megvalósításhoz és a működtetéshez is. Ezt azért fontos tudni, mert sokan vannak, akik hirtelen belevágnak egy-egy fejlesztésbe, de mivel nem mindig készültek fel rá megfelelően, kudarcba fullad a dolog. A Klein Consulting Könyvelőiroda Kft. szakértői egy-egy fejlesztést tervező cégnek komplett szolgáltatást nyújtanak már az ötlet megszületésétől kezdve. Ahhoz ugyanis, hogy tényleg beváljon a fejlesztés, sok dologra kell odafigyelni. Például a megfelelő pénzügyi és adózási háttérre, vagyis arra, hogy miből finanszíroznak egy-egy projekt. Milyen erőforrásokra van szükség és csak itt jön elő majd kedvező tényezőként a fejlesztési tartalékos adózási kedvezmény. 

Kétségtelenül jó hír tehát a beruházásra készülő vállalkozásoknak ez a lépés, azonban mielőtt nekilátnak a fejlesztésnek, mindenképp érdemes konzultálni a szakértőkkel.