Amikor a munkahelyi környezetről és az ott végzett tevékenységekről van szó, gyakran elsőként a munkaruhák és védőruházat fontossága merül fel. Ezek nem csupán egyszerű öltözködési szabályokat jelentenek, hanem a munkavállalók biztonságát és jólétét szolgáló eszközöket is. A munkavédelem és az egészségvédelem szempontjából elengedhetetlenek, miközben számos jogi és gyakorlati kérdést vetnek fel a munkáltatók és munkavállalók számára egyaránt. A cikkünk célja, hogy áttekintést nyújtson arról, hogyan határozzák meg ezeket a fogalmakat a jogszabályok, és milyen kötelezettségekkel járnak mindkét fél számára.
A munkaruhák és védőruházatok fogalma és jelentősége
A munkaruha és védőruha fogalma különböző megközelítést igényel. A munkaruha fogalmát a 2012. évi I. törvény, azaz a jelenleg hatályos munka törvénykönyve (Mt.) nem határozza meg. Ezzel szemben a korábbi, 1992. évi XXII. törvény szerint munkaruhát kellett biztosítani abban az esetben, ha szükséges volt a ruházat fokozott igénybevételtől vagy szennyeződéstől való védelme érdekében. A jelenlegi jogszabályok alapján a munkáltatónak már nem kötelessége munkaruhát biztosítani. Azonban, ha a munkáltató valamilyen okból mégis úgy dönt, hogy munkaruhát biztosít, ennek feltételeit saját belső szabályzata alapján határozza meg.
A munkaruhák közé tartozhatnak a formaruha és az egyenruha is, amelyek inkább az egységes vállalati megjelenést szolgálják, nem pedig a munkavédelmet. Amennyiben a munkáltató előírja ezen ruházatok viselését, az jogszerű lehet. Ha a munkavállaló munkaruhát kap, köteles azt megfelelően kezelni és megóvni. Ha a munkavállaló nem tesz eleget ezen kötelezettségének, és kárt okoz a munkaruhában, köteles a keletkezett kárt megtéríteni.
A védőruha különösen fontos munkavédelmi eszköz, amely a munkavállalókat védi a különféle fizikai, kémiai és biológiai veszélyekkel szemben. A munkáltatónak kötelessége felmérni, hogy szükséges-e védőruhát biztosítani, amihez munkavédelmi kockázatértékelést kell végeznie. Emellett tisztában kell lennie az egyéni védőeszközökre és a biológiai veszélyforrásokra vonatkozó előírásokkal. Nem minden munkakör igényel védőruhát, de ahol a biztonságos és egészséget nem veszélyeztető munkavégzés megköveteli, ott elengedhetetlen.
Öltözőhelyiségek biztosítása munkavédelmi szempontból
A 3/2002. SzCsM-EüM együttes rendelet meghatározza az öltözőhelyiség biztosításának munkavédelmi követelményeit. Ha a munkavégzés külön munkaruhát vagy védőruhát igényel, és egészségügyi okokból, koruk vagy nemük miatt nem elvárható, hogy máshol öltözzenek át, a munkáltatónak megfelelő öltözőt kell biztosítania. Ha nincs szükség kiépített öltözőre, minden munkavállaló számára zárható tárolót kell biztosítani a nem munkahelyi ruházatuk számára.
Az öltözőket külön kell biztosítani nők és férfiak számára, vagy elkülönített használatukat kell megoldani. Tíz főnél kevesebb dolgozó esetén közös női-férfi öltöző is kialakítható, ha azt nem használják egy időben. Az öltözőnek könnyen megközelíthetőnek, megfelelő méretűnek és ülőhelyekkel ellátottnak kell lennie. Az alapterületet úgy kell kialakítani, hogy a munkavállalók ne zavarják egymást, és szekrényenként legalább 0,5 négyzetméter, összesen minimum 6 négyzetméter legyen. Az öltözőt fel kell szerelni olyan berendezéssel, amely lehetővé teszi a ruházat biztonságos elzárását, valamint a munkaruhák szellőzését és száradását. Külön szekrényeket kell biztosítani az utcai ruházat és a munkaruházat számára, ha a munkakörülmények – például veszélyes anyagok vagy szennyeződés – indokolják.
Az Mt. 168. paragrafusa szerint a munkáltató előírhatja, hogy a munkavállalók a munkahelyre bevitt tárgyaikat megőrzőben helyezzék el, vagy bejelentést tegyenek azok beviteléről. A munkába járáshoz vagy munkavégzéshez nem szükséges dolgok csak engedéllyel vihetők be. Ha a munkavállalók nem tartják be ezeket a szabályokat, a munkáltató csak akkor felel a keletkezett károkért, ha azokat szándékosan okozta. Általánosságban a munkáltató objektív felelősséggel tartozik a munkahelyre bevitt tárgyakban bekövetkezett károkért.
Beöltözés ideje és munkaidő kérdése
Az Mt. 86. paragrafusa szerint a munkaidő a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig, valamint az előkészítő és befejező tevékenységek idejét is magában foglalja. Az előkészítő vagy befejező tevékenység minden olyan feladat, amelyet a munkavállaló rendszeresen és utasítás nélkül végez a munkaköréhez kapcsolódóan. A munkaruha felvétele nem számít munkaidőnek, de a hosszabb időt igénylő védőruha felvétele már igen, bár ez nem minden védőruhára vonatkozik.
Költségviselés és kártérítés munkaruházattal kapcsolatos ügyekben
Az Mt. 51. paragrafus (2) bekezdése szerint a munkáltató köteles megtéríteni a munkaviszony teljesítésével kapcsolatos szükséges és indokolt költségeket, melyek nem háríthatók át a munkavállalóra. Nem megengedett, hogy a próbaidő alatt felmondott munkavállalók munkaruha vagy védőruha költségeit a munkavállalóra terheljék. Bár az új munkavállaló alkalmazása kockázatot jelenthet, ennek költségeit a munkáltatónak kell viselnie, és más módot kell találni a próbaidő alatti felmondások elkerülésére.
A munkavállaló köteles gondoskodni a munkaruhájáról és védőruházatáról a jóhiszeműség és tisztesség elve alapján. Ha ezek károsodnak, és a munkavállaló nem úgy jár el, ahogy elvárható lenne, akkor az okozott kárt megtérítenie kell. Az Mt. 179. paragrafusa alapján a kár mértékét és okozati összefüggését a munkáltatónak kell bizonyítania. A kártérítés összege nem haladhatja meg a munkavállaló négyhavi távolléti díját, kivéve, ha a kár szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartás eredménye.
A munkavállaló bérből történő levonását csak jogszabály vagy végrehajtható határozat alapján végezheti a munkáltató. Ha a munkavállaló nem járul hozzá, a munkáltatónak más jogi lépéseket kell tennie.
Adózási szempontok
Az szja-törvény szerint adómentes a munkavállalók számára a törvény által rendszeresített munkaruházat és védőruházat, feltéve, hogy ezek az egészségvédelmet vagy a munkavállaló munkaruházatának védelmét szolgálják. A munkaruhák adómentessége azonban nem automatikus, és bizonyos feltételeknek kell megfelelniük ahhoz, hogy azokat adómentesen lehessen juttatni.